2014. február 2., vasárnap

Tepertőkrém és lenmag buci



Egy kedves paleos ismerősöm, Péter inspirált az elkészítésére, no és a hűtőben lévő tepertő maradék.
Az eredeti receptben mustár is szerepelt ízesítésként, én kihagytam, aki szereti bátran tehet hozzá.

Hozzávalók:

250 gramm tepertő (töpörtyű, ki hogy ismeri :)
2 fej lilahagyma,
3 főtt tojás,
2 evőkanál zsír,
ízesítéshez só, bors, kurkuma (mustár)

A hozzávalókat késes aprítóban krémesre daráltam. A zsírt felolvasztottam hozzáadás előtt, így könnyebben a sima krémes állagot elérni. A képen lévő mennyiség a krém egyharmada. Tesztelem, hogy hűtőben meddig áll el.


Én paprikára kenve,


a párom lenmagbucira kenve ette reggelire.


Én már nem igénylem a kenyérféléket, de időnként a páromnak még készítek maglisztekből bucikat. Ma reggel ez az egy darab készült.

2 tojást elkevertem 1 evőkanál útifű maghéjjal, 3 evőkanál lenmagliszttel, 1 evőkanál gesztenyeliszttel és 1 evőkanál lenmagpehellyel. Adtam hozzá késhegynyi szódabikarbónát pici citromlével felfuttatva. Sóval ízesítettem, bucit formáztam belőle, a tetejét bevagdostam és 20 perc alatt megsütöttem.




Nincsenek megjegyzések: