2013. november 20., szerda

Gesztenyelisztes palacsinta avokádós csokikrémmel


A hétvégi desszert palacsinta avokádós, banános csokikrémmel.

Hozzávalók:

3 tojás,
7 evőkanál gesztenyeliszt,
50 ml cocomas (kókusztejszín),
100 ml szénsavas víz,
1 evőkanál nyírfacukor,
csipet só,
a sütéshez kókuszolaj.
 
A tojásokat simára kevertem a sóval, és a nyírfacukorral, hozzáadtam a cocomas-t és a vizet, majd kanalanként a gesztenyelisztet. A palacsinta masszát simára kevertem és fél óráig pihentettem.

Palacsintasütőben a hagyományos módon, de kókuszolajat használva kisütöttem. Kisebb méretű palacsintákat sütöttem, így 12 darab lett ebből az adagból.



A csokikrémhez a megtisztított, kockákra vágott avokádót összeturmixoltam 1 banánnal, 2 teás kanál cukrozatlan kakaóval és 2 teás kanál nyírfacukorral.

2013. november 17., vasárnap

Steak



Ma ismét ünnepeltünk :)

Az ebéd steak és göngyölt máj volt párolt zöldségekkel.

Szombaton gyönyörű marha fehérpecsenyét vettem. Próba képpen 4 szeletet tettem félre, hogy steak-et süssek.
A göngyölt máj volt a B terv :) hátha sikerül ehetetlen cipőtalpat varázsolnom. A göngyölt máj elkészítéséről már korábban írtam egy bejegyzést. Azóta változott a köret és ízesítés, amihez bio vegetát használok.



Én a jól átsütött verziót választottam.

Másfél centi vastag szeleteket vágtam a fehérpecsenyéből. Sütéskor fontos, hogy szobahőmérsékletű legyen a hús és hogy szárazra töröljük. Közvetlenül sütés előtt fűszereztem sóval és borssal. Kevés kókuszzsírban mindkét oldalát a szeleteknek 4-4 percig sütöttem.
Ezután még 10 percre a pecsenyelével meglocsolva a sütőbe tettem.

Kelbimbót, gombát és csicsókát pároltam hozzá.

A desszert gesztenyelisztes palacsinta volt csokis avokádókrémmel, de erről majd a következő bejegyzésben írok :)

2013. november 16., szombat

Zúzapörkölt bazsalikomos karfiolrizzsel



Ma reggel az utolsó pillanatban vettem észre a hentesnél, hogy van zúza... és vettem :)

Az elmúlt években mindig tarhonyával készítettem a zúzapörköltet, most bazsalikomos karfiolrizzsel és savanyú káposztát ettem hozzá.

Hozzávalók:

1kg csirkezúza,
1 nagy fej vöröshagyma,
2 kanál libazsír (most nálam ez a favorit :)
víz és
só, bors, pirospaprika.

Hagyományos módon készítettem a pörköltet. A megtisztított, apróra vágott hagymát üvegesre pirítottam a libazsíron, fűszereztem sóval, frissen őrölt borssal és pirospaprikával. A megtisztított (mindenféle nem oda illő alkatrészt, zsírt, sárga bőrt, leszedtem róla), megmosott zúzákat rátettem a hagymás alapra, kicsit megforgattam és felöntöttem kevés vízzel. A vizet mindig pótolva addig főztem, míg puha és sűrű szaftos nem lett. Megközelítőleg másfél óra.

A karfiolrizshez:

1 fél fej karfiolt nagyon apróra, rizsméretűre vágtam (aprítógépbe is beletehetitek), egy kanál libazsíron wokban megpirítottam, sóztam,borsoztam és apróra vágott friss bazsalikom leveleket szórtam rá. Nagyon pici vizet öntöttem alá és 10 percig fedő alatt pároltam. Ennyi idő elég, hogy megpuhuljon.

Savanyú káposztával ettem.


2013. november 14., csütörtök

Szalonnás muffin


Megmondom őszintén, ezért a szalonnás muffinért én most rajongok :)
Fantasztikusan finom.

Martina Sinka tette fel a receptet a csoport oldalára, köszönöm neki, hogy megalkotta. Tuti befutó most nálam.

Hozzávalók:

2 tojás,
1 nagy kanál libazsír felolvasztva,
20 dkg mandula liszt,
1 dl víz,
1 kiskanál dijoni mustár 
szódabikarbóna pici citromlével,
egy maréknyi szeletekre vágott húsos szalonna.

Az összes összetevőt robotgéppel simára kevertem, a végén hozzáadtam a húsos szalonnát és muffin formákban 25 perc alatt kisütöttem.
Azóta csak kóstolgatom és ámulok :)


Próbáljátok ki,megéri :)



2013. november 13., szerda

Paleo muszaka


A hagyományos görög muszaka receptje volt az első bejegyzésem ezen a blogon 2009-ben.
Azóta is a kedvencünk maradt, de most egy kicsit másképpen készítettem el.


Hozzávalók:
Két közepes méretű, friss padlizsán, fontos, hogy kemény húsút válasszunk,
2 kisebb cukkíni,
5-6 szem csicsóka, 5-6 nagyobb champignon gomba
50 dkg paradicsom,
50 dkg darált hús, mondjuk sertés tarjából,
4-5 evőkanál kókuszzsír,
2-3 evőkanál gesztenyeliszt,
3 dl mandulatej,
2 vöröshagyma és
a fűszerek: só, bors, rozmaring, kakukkfű, zsálya, bazsalikom.

Elkészítés:
A padlizsánokat megmossuk, kocsányukat levágjuk, törzsüket 3-4 milliméter vastag karikákra szeljük és besózva állni hagyjuk.
Ezalatt a cukkínit karikára vágjuk (én nem hámozom, csak alaposan megmosom és a két végét levágom) megtisztítjuk a csicsókát és a gombát és karikára vágjuk.
Hőálló tálat egy evőkanál kókuszzsírral kikenünk, ráterítjük a cukkínit, a csicsókát és a gombát. Sózzuk, borsozzuk és az apróra vágott rozmaring felével meghintjük. Ha nincs friss rozmaring, lehet őrölt is, de csak csínján bánjuk vele, nagyon intenzív az íze. Forró sütőben 35-40 percig sütjük.
Közben a hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, megfuttatjuk 2 evőkanál okókuszzsíron és hozzáadjuk a darált húst. Ízesítjük sóval, borssal, a megmaradt rozmaringgal, zsályával kakukkfűvel és bazsalikommal. Kevergetve megpirítjuk, majd az elősütött cukkíni tetejére halmozzuk.
A padlizsánokat kinyomkodjuk, vagy csak egyszerűen felitatjuk róla a levet egy papírtörlővel és mindkét oldalukat 2-2 percig sütjük, csak hogy egy kis színt kapjanak. Nem kell olajban sütni, vastag palacsinta sütőben szárazon pirítsuk meg mindkét oldalukat.
A paradicsomokat forró vízzel leforrázzuk, hogy le tudjuk húzni a héját (ha a tetején ejtünk egy kereszt alakú bemetszést, könnyebben lehúzható). A paradicsomokat miután leforráztuk, és lehúztuk a héját cikkekre vágjuk és a darált hús tetejére terítjük.
Az egészet beborítjuk a padlizsán szeletekkel.
A paleo besamelmártáshoz 5 dkg kókuszzsírt olvasztunk, 2-3 evőkanál gesztenyeliszttel és 3 dl mandulatejjel besűrítjük. Addig kevergessük, amíg csomómentes és sűrű nem lesz.
A besamelt a padlizsánok tetejére öntjük és visszatesszük a sütőbe még 30-40 percre.

Kiadós és finom!

Nem paleosok az eredeti muszaka receptemet itt találják.


2013. november 10., vasárnap

Libát sütöttem

Libát sütöttem, Márton napra, és Szülinapra :)



Ma ünnepeltük a párom szülinapját, holnap pedig Márton nap, ez jó alkalom volt arra, hogy életemben először libát süssek. Az 5 kilós jószág alig fért be a sütőmbe, de előtte komoly fejtörést okozott már a megfelelő tepsit is megtalálni hozzá. 
(A képen a háttérben, a liba legnagyobb csodálója, Füli :)


Előző este megtisztítottam, leszedtem a felesleges hájat, amit külön kisütöttem. Sóval, borssal, zsályával fűszereztem kívül belül. A hasába tettem egy egész birsalmát és negyedekbe vágott, majorannába forgatott alma darabokat és éjszakára a hűtőben hagytam.

Megkaptuk hozzá a májat is, amiből remek reggelink lett. A hatalmas zúzát, szívet és a nyakat a húslevesbe tettem.

Nem volt tapasztalatom a sütési idő hosszáról, így reggel korán sütőbe tettem, de előtte összekötöttem a lábait, hogy megtartsa a formáját.
Lassú tűzön lefedve 3 órán át sütöttem. Ennyi idő alatt megpuhult, közben megfordítottam és a zsírjával locsolgattam a bőrét. Még egy órán át kitakarva pirítottam.


Gyönyörűen megpirult,nem száradt ki, omlós lett.
Itt ott szakadozott ugyan a bőre, de az élvezeti értékéből ez semmit nem vont le. Párolt lila káposztát és a nem paleos családtagjaimnak rizst készítettem hozzá.

Desszertnek különleges déligyümölcsöket, gránátalma magot, datolyaszilvát és csillag gyümölcsöt ettünk citromkrémmel.



Az én drágámnak pedig megígérem, hogy jövőre nem ünneplünk szülinapot, de libát azt sütünk :)

2013. november 3., vasárnap

Miért nem drága a paleo életmód?



Április óta a háztartásunk, a konyhán a kamránk tartalma gyökeres változáson ment keresztül.
Általában havi egy nagybevásárlást és hetente egy-két kisebb bevásárlással működött a háztartásunk eddig is. Ami változott, az összetétel és a minőség. 

Amit már nem veszünk (ezeket most a spórolás kategóriába sorolom):
  • gabonafélék lisztje (búza-, teljeskiőrlésű-, kilófaló-, rétes-, zab- és kukoricaliszt)
  • cukor (répa-, barna-, nádcukor)
  • tej, tejföl, túró, krémtúró, túrórudi,
  • sajtkrémek, kockasajt,
  • vaj, margarin,
  • joghurt, kefír, gyümölcs joghurt,
  • rizs,
  • tésztafélék,
  • bab, borsó, köles, sárgaborsó, csicseriborsó, kukorica,
  • félkész ételek, szószok, mártások, majonéz, mustár, ketchup,
  • konzervek, májkrémek
  • kekszek, töltött csokoládé, kerek csokoládé, lyukas csokoládé :)
  • lekvárok, mogyorókrém,
  • gabonapelyhek,
  • szörpök, gyümölcslevek,
  • kenyér, péksütemények, kifli, zsömle, bagett, pogácsa,
  • burgonya,
  • felvágottak, parizer, virsli, májkrém, szeletelt sonkák, szalámik,
  • fagyasztott pizzák, gombócok,
  • gyógyszerek :)
Amit (egy részét eddig is megvettük) ezek helyett veszünk:
  • húsfélék, csirke, kacsa, liba egészben, comb, mell, sertéscomb, karaj, tarja, oldalas, marhahús, máj, hal, leginkább lazac,
  • olajoshal konzerv,
  • szalonna (mangalica-, angol-, bacon)
  • tepertő (piacról)
  • parasztkolbász (piacról)
  • kemény sajtok, parmezán, grand padano, pecorino,
  • zsír, (mangalica-, liba-, kacsa- kókusz)
  • oliva olaj,
  • nyírfacukor,
  • kókusztej, mandula-,mogyorótej
  • cocomas (kókusztejszín)
  • lisztek (mandula-, kókusz-, gesztenye-, lenmag liszt)
  • tojás (mamától faluról)
  • dió, kesudió, törökmogyoró,
  • aszalt datolya, szilva,
  • 75% vagy afölötti étcsoki,
  • friss zöldségek, kivéve a hüvelyesek,
  • friss gyümölcsök,
  • ásványvíz (én a jana-t szeretem)
  • vitaminok
A napi étkezéseink több előkészítést, tervezést igényelnek, de heti egyszeri zöldség és gyümölcs bevásárlással megoldjuk a hétköznapi reggeliket és ebédeket. Hétköznap a reggeli gyümölcs, hétvégén főként tojás (rántotta szalonnával, tükörtojás, főtt tojás).
Hétvégén többfajta húst sütünk sütőben, wokban, ehhez jönnek a frissen párolt zöldségek köretként. Dobozolós család lettünk :) az ebédet visszük magunkkal. Husi körettel (párolt zöldségek számtalan variációja vagy hideg saláta) vagy leves, desszertnek magsüti, palacsinta.

Számoltam, nem költünk többet élelmiszerre, sőt, változatosabban és ízekben gazdagabban étkezünk.(Egészségesebben :) Egy percig sem éreztem az elmúlt hónapokban, hogy valamit megvontam volna magamtól.
Örülök, hogy változtattam az életünkön, a közérzetünkön és remélem egészségesebbek lesznek a következő éveink.